Szent László légpuska lőverseny.

2024.04.12

Szent László légpuska lőverseny Veszprémben

A MATASZ VME, valamint a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola

Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében a 2024-es évben a hagyományoknak

megfelelően a vármegyei iskoláknak meghirdetésre került a Szent László légfegyveres lő

verseny.

A versenykiírásra 11 csapat jelentkezett, ebből 6 kadét, 5 pedig az apród korosztályt

képviselte. A verseny egyéni és csapat kategóriákban került meghirdetésre. A csapatverseny

során a 4-4 fős csapatok 5-5 darabos bukócélra lőttek, és a korong találatok összesítésével

alakult ki a csapatverseny végeredménye.

Az egyéni verseny kör- körös céllapra történt, 10-10 lövéssel, erre a versenyre minden csapat

egy-egy főt nevezhetett be. A tüzelési testhelyzet mindkét esetben fekvő volt.

A megjelent versenyzőket Dr. Csutorás Gábor nyá. alezredes, a rendezvény főszervezője

köszöntötte. Röviden ismertette a verseny eddigi történetét, Szent László kapcsolatát a

lövészettel, majd bemutatta a lövészet helyszínét, valamint ismertette a végrehajtásra kerülő lő

feladatot.

Kiemelten foglalkozott a lövészet végrehajtása alatt betartandó biztonsági rendszabályokkal.

A feladat végrehajtását minden lő állásban felügyeli és segíti egy-egy tartalékos katona. Kérte

a fiatalokat a lőgyakorlat vezetői utasítások maximális betartására, és a feladatra történő

odafigyelésre.

A csapatversenyben első helyezést szerzett a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános

Iskola Gimnázium és AMI Apród csapata, egyéniben Szabó Magor (BWM) 95 köregységgel.

A MATASZ-VME különdíját a Herendi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

apród csapata kapta. A BWM különdíját Szabó Máté apród kapta, a 100%-os bukócél teljesítményéért

Demeter Ferenc írása