Szent István harca Koppánnyal a hatalomért. Veress D. Csaba
Szent István küzdelme a hatalomért
A magyarság történelmében meghatározó szereppel bír a Géza nagyfejedelem halálát követő időszak, amikor a régi értékeket képviselő Koppány és a kereszténység értékeket felvállaló István kerültek szembe egymással.
A korról, a kor történelmi eseményeiről Veress D. Csaba történészt a Veszport.hu kérdezte.
Mik voltak az ellentétek kiváltó okai?
Hangsúlyoznám, hogy nagyon nehéz ennek az egész korszaknak a hiteles kutatása, mert írásos anyagok csak később készültek, amelyek több részletében ellentmondásba kerültek egymással, ezért a történészek között is sok vita van a történteket illetően. Az események megértéséhez a 860-900 közötti időszakra kell visszamennünk. Ebben a közel negyven évben fejeződött be a Kárpát medence meghódítása, jöttek be erre a területre és telepedtek le itt a "Hetumoger" (Hét magyar) törzsszövetség népcsoportjai. A terület nyugatra is jócskán kiterjedt és lényegében szomszédos volt a német és itáliai államokkal. Ennek megfelelően a törzsek a korszak két legjelentősebb vallását képviselő hatalma közé szorultak. Ezeket az éveket megelőzően nyugaton a római, keleten a görög egyház hatalma lett egyre erősebb. Az bizonyos, hogy a törzsi vezetők - a helyzetüknek megfelelően - először a bizánci kereszténységgel találkozhattak. Az 940-es években a törzsek legfőbb vezetője Árpád unokája Taksony volt és a fejedelmi udvar Veszprém várában székelt. Taksony 950-ben egy "kun" nemes lányát vette el feleségül.
Kik voltak a "kunok"?
A történetírás nagyon sokszor összekeveri az itt élő "kun" ("var-kun") és a XIII. században, a tatárjárást követően az országba érkező "kumánokat". Taksony, akit elvett az egy avar törzsekben uralkodó türkök közül került ki. Ez volt az a népcsoport, amely "túlélte" a területre érkező más törzsek hódításait.
Az avar birodalom 568 és 810 között a Kárpát medencében jelentős hatalmi szereppel bírt. A birodalom vesztét az okozta, hogy egy időben támadta meg őket dél-kelet felöl a bolgár birodalom, valamint nyugatról a németek és szállták meg az elfoglalt területeket. Az ország így két részre osztódott területi és vallási szempontból egyaránt. A nyugat Dunántúlon a latin, keleten a bizánci kereszténység terjedt el és ezzel egy feszültség keletkezett a két országrész között. A "kun" fejedelmi családok a német császár felügyelete alatt lévő részeken vészelték át ezeket az éveket.
Taksony fia Géza, viszont a feleségét a keleti, az úgynevezett "fekete" országrészből választotta. Saroldu (Sarolt) bizánci hitvallású volt és Gyulának az erdélyi fejedelemnek volt a leszármazottja. A Géza és Saroldu fia lett Vajk, akit később Istvánnak keresztelnek. Látható, hogy már itt is nagy keveredést okozott a vallás az, hogy az anya pravoszláv, a nagymama keresztény hitű. Istvánnak már gyerekkorában választania kellett a két vallás között és valamiért az egyszerűbb megnyilvánulású nagymamát, ezzel a római vallást választotta.
Erre a választásra hogyan lehet következtetni?
Volt egy Tietmar von Merseburg nevű latin keresztény pap, aki nagyon sokat foglalkozott a családdal, de különösen Istvánnal. A császárnak írt jelentéseiben egy alkalommal leírta, hogy Saroldu fejedelemasszony nagyon indulatosan, erőszakosan oldott meg egy konfliktust és haragjában megölte az ellene szembeszegülő férfit. De azt is több esetben jelezte, hogy Saroldu a nagyfejedelmet, Gézát is a kezében tartotta. A fejedelemasszony egy nagyon határozott személyiség volt. Talán ez nem tetszett a fiatal Istvánnak, ezért fordult inkább a nagymama felé.
Mi volt végül is az, ami kikényszeríttette, hogy a törzsek válasszanak a két vallás között?
A kilencszázas években a magyar törzsek sorozatos hadjáratokat indítottak az Európában élő nemzetek ellen. Ezek igazi rabló hadjáratok voltak és több alkalommal betörtek a német és a bizánci területekre. Az Atlanti óceántól a Fekete tengerig tartottak a kalandozások. Több olyan eset is előfordult, amikor a német belviszályba is beleszóltak és a bajor herceggel fogtak össze a szászok ellen.
955-ben amikor I. Ottó német király egyesítette a német államok csapatait és Augsburgnál katasztrofális vereséget mért a kalandozó magyarokra a hadjáratban résztvevő hadvezéreket elfogták és azokat kíméletlenül felakasztották. Alig voltak túlélői ennek a vereségnek, de még ebből sem okultak a törzsi vezetők. A magyar törzsek 972-ben Bizáncnál újabb súlyos vereséget szenvedtek és ekkor Géza már látta a veszélyt, betiltotta a kalandozásokat. A döntést az is indokolta, hogy 962-ben megalakult a Német-Római Császárság, ahol egyesítették a német erőket és amit nem titkoltan a magyar veszély ellen hoztak létre.
Ekkor a magyar törzsek Géza javaslatára 974-ben kibékültek a bajorokkal. Ennek egyik része az volt, hogy a két fejedelem gyerekét Istvánt és Gizellát összeházasították. Passauban volt az esküvő és a németek azt mondták Gizellára, hogy a magyarok túsza lett. Ez abból keletkezett, hogy németül a túsz, geisel szó nagyon összecseng a Gizellával. Ezzel a bajor-magyar viszony István haláláig rendeződött. A fiatalok Nyitra várát kapták meg, István innen gyakorolta kormányzói hatalmát, az udvarukba nagyon sok bajor nemes, pap, hittérítő és katona érkezett.
István a nagymama hatására mélyen római katolikus vallású lett és a leírások szerint alacsony törékeny alkatú, komor arcú uralkodó volt. Egy írásban úgy fogalmaztak "ezt az embert senki sem látta mosolyogni".
Apját, Géza nagyfejedelmet viszont eléggé labilis keresztényként ismerték és a környezetében azt állították róla, hogy egy lóáldozatot követően képes volt bemenni imádkozni a templomba. A Géza halálát követő temetés is kettős volt, eltemették a katolikus szertartásnak megfelelően és a pogány rituálé szerint is.
István szembe állását a törzsekkel Géza azon rendelete hozta, amely a halálát követően lépett életbe és a primogenitúra - ez az elsőszülött fiúgyermeki jog- alapján választottak fejedelmet.
A Veress D. Csaba történésszel folytatott beszélgetés második része.
A törzsek vezetői ezzel szemben mit akartak?
Ők, az ősi szeniorátus alapján követelték a fejedelem kinevezését. Ez azt tartalmazta, hogy a legidősebb, a harcban kipróbált, az uralkodásra alkalmas és az Árpád nemzettségéből született férfinak adják a fejedelmi címet. A törzsek ezért lázadtak fel 997-ben István ellen, de hogy kik voltak ezek a lázadó törzsek pontosan nem tudjuk, mivel hiteles feljegyzés erről sem készült. Száz évvel később íródott a "Kis Legenda" majd később a "Nagy Legenda", de ezeknek a hitelessége az eltelt száz év miatt a mai napig erősen vitatott. Ezek az írások egyébként István szenté avatásának perére készültek. I. Könyves Kálmán 1120 körül megparancsolta Harvitkus győri püspöknek, hogy a két legendát dolgozza össze és írja meg Szent István trónra kerülésének történetét. Amit ma a magyar történelemben tanítanak, azt a Harvitkus történetéből vették át. Ő írta meg többek között azt is, hogy a koronát II. Szilveszter adta Istvánnak, ami a mai kutatások szerint csak részben volt igaz, mert a koronát III. Ottó német-római császár küldte. Ebben az időben még csak a német-római császárnak és a bizánci császárnak állt jogában más uralkodóknak királyi koronát adni. Természetesen ez a gesztus bizonyos hűbéri alá és fölé rendeltséget jelentett a királyi koronát adó császár és a koronát kapó király között. Ekkor még a pápa is a német-római császárnak volt alárendelve és a pápa csak megáldotta a királyi koronát. Ez feszültséget szült a mindenkori császár és a pápa között és 1075 után ez robbantotta ki az u.n. "invesztitura háborút". A német-római császár még több uralkodónak küldött koronát, többek között a horvát királynak. István részéről a hűbériség elfogadását két dolog feltételezi. Egyrészt a koronázási paláston a király kezében lévő lándzsa jelképezi ezt. Másrészt azok, az István korából előkerült obulus kis ezüst pénzérmék, amelyeken egy lándzsát fogó kéz látható. Ezt a német hűbériséget Szent István 1024-ben oldotta fel, amikor Kondrád császár kerül hatalomra. Kondrád hatalmát István király már nem ismerte el, ezért a császár hadjáratot indított a renitens király megbüntetésére. István Győr mellett egy ügyes hadmozdulattal bekerítette a német csapatokat, vereséget mért rájuk és kiüldözte őket az országból.
Visszatérve István és a törzsek harcára, a két sereg 997-ben a Veszprém melletti síkságon ütközött meg egymással és István győzelmével kezdetét vette az államalapítás
Közvetlenül a csata előtt mi történt?
A törzsek István uralmát nem tűrték el, ezért feldúlták az István birtokait, a templomokat és mindent, ami a királyhoz kötődött. Német forrásanyagokból lehet tudni, hogy mivel III. Ottó személyes jó barátságban volt Istvánnal, világosan látta a helyzet súlyosságát, felajánlotta a segítségét. A császár egyik levelezéséből meg is tudhatjuk, hogy "nagy félelemmel nézte" azokat a háborúkat, amelyek "szkíta" földön dúltak. Aggodalommal várta, hogy kik fognak győzni, ezeket a gondolatokat 997. szeptemberében fogalmazta meg. Novemberben viszont már azt írta, hogy" örömmel küldi a levelet, mert végül a keresztények győztek a hosszas háborúban."
A lázadás vezére Kupa néven először Kézai Simon a híres krónikájában jelenik meg, aki azt is feltételezte, hogy Somogyból, a mai Somogyvár - Törökkoppány térségéből indították el a lázadó törzsek csapatait. Innen tudjuk azt is, hogy egyenesen Veszprém várát vették célba, mert tudták, hogy Saroldu -Géza nagyfejedelem özvegye- az udvarnépével itt tartózkodik. Kupa - vagy nevezzük Koppánynak - az ősi szokásjog alapján feleségül akarta venni Géza özvegyét, ezzel akarta megerősíteni a magyar nagyfejedelemséghez való jogát. István Esztergomban értesült a lázadásról és rögtön III. Henrik bajor hercegtől -felesége testvérétől- és III. Ottó német császártól kért és kapott azonnali katonai segítséget. István ezekben az években csak az udvarában szolgáló sváb lovagokra és néhány hűséges törzsére számíthatott. A német lovagok még Esztergomban a német lovagi törvényeik szerint Istvánt, lovaggá ütötték. Hunt és Pozman - Pázmány - lovagok István személyes testőreivé váltak és ezek később magyar főnemesek lettek.
István a keresztény magyar csapataival Pannonhalma felé indult, itt volt az apja által alapított kolostor a Szent Márton hegyen. Ide érkeztek a bajor hadak is és itt történt meg a keresztény csapatok egyesítése. István elfogadta a legfőbb bajor feltételt, hogy német parancsnok vezeti a hadakat, valamint azt, hogy István nem vesz rész a harcokban, mert ha ő meghall, nincs miért harcolniuk a németeknek. Wenczelin von Wasserburg gróf lett a sereg parancsnoka és a keresztény csapatok a Bakonyon, a Csesznek- Eplény hágón keltek át. Koppány a hadmozdulatok hírére abbahagyta a veszprémi vár ostromát és szembefordult az ellene felvonuló csapatokkal.
A német segítségnek két érdekessége is volt. Egyik az, hogy nagyon nagy katonai erőt adtak Istvánnak, ami szinte azt sugallta, hogy ez egy német - magyar háború, valamint a katonák is jobban felszereltek, képzettebbek voltak. Másik az, hogy a császár egy nagyon különleges és értékes ereklyét adott a harcba menő katonáknak. Azt a dárdát, amelyikkel a mondák szerint az egyik római katona Krisztust leszúrta a kereszten, rajta egy szeggel, ami Krisztus kezét ütötte át. Akkor ezt úgy gondolták, hogy erőt ad a katonáknak a harcban, ezért vitték végig a hadjáratban.
Hogyan zajlott le a csata?
A csata, 997. október végén, november elején, a mai Gyulafirótót és Királyszentistván közötti térségben zajlott. A két sereg az akkori szokásoknak megfelelően felsorakozott egymással szemben. A keresztény csapatok parancsnoka Wasserburg kilovagolt a csapatok közzé és kihívta párbajra a törzsi csapatok fővezérét. Koppány nem merte visszautasítani a kihívást, mert az a saját emberei szemében megalázó lett volna. Wasserburg lerohanta Koppányt, aki sérülten esett a keresztények fogságába. Ennek ellenére a két sereg egymásnak esett és azt lehet csak tudni, hogy a profibb, rendezettebb és jól felfegyverzett német katonák egyre inkább felülkerekedtek a magyar törzsekből összeállt seregen. A magyarok végül megfutamodtak és a keresztény csapatok végig üldözték őket a Balaton felvidéken, egészen Tapolcáig. A foglyokat István elé vitték, aki kemény ítéleteket hozott. Nagyon sok vezért azonnali halálra ítélt és Koppány esetében még szörnyűbb ítéletet hozott. A "vérfertőzés", a Saroltával való házasság kísérlete miatt, felnégyeltette és a testének darabjait a veszprémi, győri, székesfehérvári és gyulafehérvári vár bejáratához tűzette ki. A vesztőhely a népi monda szerint Szentkirályszabadján, a mai római katolikus templom helyén volt, mert egyes nézetek szerint a lázadás egyik központja is itt volt. A későbbiekben István király, II. Henrik császár segítségével a háborúk sorozatát indította el és így törte le a törzsek további ellenállását.
Szent István a csata ideje alatt hol volt?
Az előzőekben már említettem, hogy kemény feltétele volt a németeknek az, hogy Istvánt ki kell vonni a csatából, mert féltették Koppány nyilasaitól. Csak következtetni lehet egy akkori írásos dokumentumokból a következőkre. Közel a csata helyszínéhez, Sóly település kápolnájában, Hunt és Pázmány lovagok vezetésével, a felesketett testőrség őrizte Istvánt és Gizellát. Akik itt imádkoztak és tettek ígéretet szentjeiknek, hogy mit fognak tenni győzelem esetén. Gizella fogadalma Szent Mihálynak szólt, aki egyben a német birodalom védőszentje. Győzelem esetén Veszprém várában bazilikát építtet és azt Szent Mihályról fogják elnevezni. Ez a négytornyú bazilika megépült, csak a török megszállás alatt rombolták le és utána vált kéttornyúvá.
István imájában a Szent Mártont, a katonából lett keresztény hittérítőt hívta segítségül és ezért a lázadó vezér Koppány, somogyi birtokainak tizedét, a Szent Márton hegyre épített kolostornak - később Pannonhalma - adományozta. A helyszínre utal az, hogy 1002-ben Sóly, egy nagyon fontos eseménynek volt a színhelye. Itt írták alá azt a királyi elrendelő parancsot, amelyik a veszprémi püspökség egyházi alárendeltségébe utalta a négy királyi várispánságot. Miért nem Veszprémben tették ezt? Valószínűleg azért, mert Szent Istvánt szép emlékek fűzték ehhez a kápolnához.