Nyárbúcsúztató

2025.09.08

Vármegyei Nyárbúcsúztató tartalékos részvétellel

Háromnapos rendezvénysorozattal búcsúztatta a nyarat a Veszprém Vármegyei

Önkormányzat csopaki strandon, amelyre meghívást kaptak a vármegyében működő

önkormányzatok, valamint a jelentősebb civil szervezetek, így többek között a MATASZ

Veszprém Megyei Egyesülete.

A színpadi és a statikus programok többségben a kultúra és a népi hagyományok ápolásáról

szóltak, ezért több határon belüli és a Kovászna megyei amatőr együttes mutatta be zenei és

néptánc művészetét. A színvonalas színpadi produkciók mellett nagyon sok kiállító helyen

lehetett találkozni a kézműves mesterség művelőivel, akik készséggel álltak a vásárlók és a

szakma iránt érdeklődők rendelkezésére.

A fellépők felváltva két színpadon szórakoztatták a felnőtt és a gyerek nézőket. Aki ezekben a

napokban kilátogattak a csopaki fesztiválra bőven találhattak maguknak és gyerekeiknek

érdekes és színvonalas programokat.

A vasárnapi nap egyik fő eseménye volt a mester és az amatőr főzőverseny. A vármegyéből

két szakiskola, jelentkezett be a mester kategóriába, akik a rendezvényen résztvevőknek több

mint ötszáz adag különleges szüreti ételt készítettek és osztottak ki. Például az egyik szerény

paraszti szüreti étel: Vaslapon sült sertésszűz fonat muskotályos szőlőraguval és burgonya

tallérral.

Az amatőr főzőversenybe tizenkét csapat nevezett, és mivel a MATASZ VME is meghívást

kapott, felvettük a kesztyűt. A verseny kiírásban kitétel volt az, hogy az étel kapcsolódjon a

Bakonyhoz és a szürethez. Az Obsitos csapat a Bakonyhoz való kapcsolódását azzal segítette

elő, hogy a lőtér területén gazdálkodó Verga Zrt-hez fordult segítségért, vadhús kérdésében.

A Verga megértve a súlyos problémát szarvashús alapot biztosított a csapatunknak, akik ebből

a Bakonyi gyakorlótéren megfáradt baka hagyományos áfonyás szarvaspörköltjét készítették

el. A csapat nagy küzdelemben a szakmai zsűri ítélete alapján az előkelő 3. helyezést érte el.

A csapat tagjai: Szabó Ottó nyá. tzls, Gobányi István nyá. tzls, valamint Fehér László.

Végül, a bográcsot még sikerült a rajongóktól megmentenünk, de egy hangyányi kóstoló a pár

percel később jövőknek már sajnos nem maradt.

Demeter Ferenc