MATASZ DON 80 Megnyitó
Közös imával emlékeztek a háborúban elesett hősökre
A 2. Magyar Hadsereg létét meghatározó Doni áttörés 80. évfordulójára a MATASZ VME szervezésében katonák és civilek, idősek és fiatalok közös imával emlékeztet január 10-én a Zirci Ciszterci Apátság templomában.
A Magyar Tartalékosok Szövetsége az 1943. január 12-i Don kanyarban történt orosz támadás során elhunytak előtt tisztelegve a 23. alkalommal szervezi meg a Doni Emlékmenetet. A 2023-i 80. évfordulón a MATASZ DON-80 Emlékmenet hagyományosan országosan több vármegyében került megszervezésre, és ennek a nyitó ünnepségére került sor kedden a Zirci Ciszterci Apátságban. A megemlékező sorozat zárása a tervek szerint februárban Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz. Az Emlékmenetek elindításában Veszprém aktív szerepet játszott azzal, hogy a szervezet első elnöke Kovács László nyá. ezredes vezetésével 2001-ben Tapolca - Veszprém útvonalon volt az első ilyen megemlékező menet.
Az ünnepi megemlékezés első részében Bérczi L. Bernát Zirci Apát tartott istentiszteletet, a Don kanyarban elhunyt katonákra emlékezve. Példabeszédében hangsúlyozta, hogy Jézus megmentő akarata csak úgy érvényesülhet, ha befogadjuk magunk mellé és hiszünk benne. Akik a fronton akkor ott harcoltak, a reménytelenségükben, kétségbeesésükben sokan fordultak Isten felé.
Az Apát úr kiemelte, hogy sok rossz éri az embert az élete során, de ha rábízzuk magunkat az Istenre kikerülhetjük a gonosz ártó hatalmát. Az Isten hívő áldozatok biztosan célba is értek, és mi a közös imával erősíthetjük meg a már kiérdemelt helyüket a mennyek országában.
Az ünnepség második részében a Zirci Apátság Látogató Központjában, Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a MATASZ elnöke ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf Magyarország honvédelmi miniszterének a köszöntő levelét.
A honvédelmi miniszter a levelében hangsúlyozta: "1943. januárja az ezeréves magyar katonai múlt egyik legszörnyűbb emlékét hordozza. Hadtörténelmünk fekete hónapja százezernél is több magyar fiatal, jól képzett katona és harcedzett tiszt életét követelte, mikor január 12-én egy számukra értelmetlen, de annál embertelenebb küzdelem vette kezdetét. Mindez végül a II. magyar hadsereg széteséséhez és a keleti front összeomlásához vezetett. Katonáink szeretteiktől és otthonuktól távol, az orosz fagyban küzdöttek hazájuk becsületéért, családjaik biztonságáért és életben maradásukért. Hűen önmagukhoz viselték a próba terhét és néztek szembe a szovjet csapatokkal.
A Don-kanyarban vívott embert próbáló küzdelem gyászában egy ország osztozik.
Ma, 80 évvel a doni katasztrófa után, kötelességünk emlékezni és feladatunk emlékeztetni...
Ezért is köszönöm a Magyar Tartalékosok Szövetségének azt a munkát, amelyet 2001 óta szakadatlanul végeznek a honvédelem hagyományainak ápolása és katonáink társadalmi megbecsültségének növelése érdekében. A MATASZ DON-80 országos rendezvénysorozat tanúbizonyságot tesz - a haza szolgálatának és katonáink hősiességének tisztelete mellett - a magyar katonaörökség féltő gondozásáról....
A MATASZ mellett köszönöm mindazoknak az áldozatos munkáját, akik nap mint nap erőn felül őrzik, ápolják azokat a hagyományokat, amelyek nélkül gyökerek és támaszok nélküli fa lenne csupán a haderő.
Erőt, egészséget kívánok minden megemlékezőnek!" - üzente végezetül a megemlékezőknek Magyarország honvédelmi minisztere.
Széles Ernő nyá. dandártábornok a köszöntő levél ismertetése végén bejelentette:
Ezzel a MATASZ DON-80 rendezvénysorozatot megnyitottnak nyilvánítom!
Demeter Ferenc írása
https://honvedelem.hu/hirek/a-don-kanyar-aldozataira-emlekezik-a-matasz.html