Futás a békéért

2024.02.16

Sikeres vezetői rajt a Veszprém-völgyben

A nyolcadik alkalommal került pénteken megrendezésre Veszprémben a "Futás a békéért"

CISM által elindított amatőr sportesemény. Az idei évben a szervezésért felelős házigazda a

MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ volt.

Veszprém város az idei évben is csatlakozott a Nemzetközi Katonai Sporttanács (a

továbbiakban: CISM) a "CISM – International Day of Military Sports" felhívásához, amely

minden évben egy futó eseménnyel ünnepli az 1948. február 18-i megalakulásának

évfordulóját. Ennek emlékére a tagországok katonái világ minden részében több százezren

egy napon futnak és teljesítik az évszámnak megfelelő távot.

Az esemény fő célja, hogy hangsúlyozzák a sport jelentőségét a katonai hivatás ellátása

során, ezzel összehozva a sport iránt elkötelezett hazai és nemzetközi sportszervezeteket,

szövetségeket és a civil társadalmat a "Béke és barátság a sporton keresztül!" jelmondat

égisze alatt.

A szervezők elmondták, hogy Veszprémben ez nem pusztán a békéért való futásról szól,

hanem egyfajta jelkép is a társ-fegyveres és rendvédelmi szervek (Nemzeti Adó- és

Vámhivatal, Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság, Veszprém Vármegyei Büntetés-

végrehajtási Intézet, Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Veszprém

Vármegyei Rendőr-Főkapitányság, Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási

Központ) közti sikeres együttműködésről. Ezt az együttműködést erősíti az, hogy

Veszprémben a kezdetektől, a társ-fegyveres és rendvédelmi szervek, évről-évre egymásnak

adják át az esemény megrendezésének jogát. Az utóbbi években a résztvevőkhöz csatlakoztak

a MATASZ VME tagjai, a kadét iskolákban tanulók, valamint a Honvéd Sportegyesület

versenyzői.

Péntek délelőtt a meghívott résztvevők a Kolostorok Kertek rendezvény helyszínen

gyülekezetek. A hivatalos regisztrációt követően a rendezők megállapították, hogy részvételi

rekord született, az idei rendezvényen 451 személy plusz egy kutya állt a start vonalra.

A résztvevőket Bardon Tamás ezredes, az MH LMVIK parancsnoka köszöntötte. A

beszédében kiemelte, hogy nagyon fontos az, hogy a részvevő egyenruhások a hivatalos

falakon kívül is találkozzanak és erősítsék ezzel a kapcsolataikat. A barátság megteremtése

mellett ezekben szervezetekben szolgálatot teljesítőknél az is fontos, hogy a megfelelő fizikai

állapotukat fenntartsák, ami a munkájukhoz elkerülhetetlen.

A versenyző csapatok a vezetőik iránti toleranciájukat fejezték ki azzal, hogy a szervezetek

vezetői – főnökök – a rajtvonalról,ő az első pozícióiból indulhattak. Bár volt a futók között

egy két olyan hang, ami a túlzott nyerési kedvet lelohasztotta. Például: " A leggyorsabbak

tagjai lesznek a helyi katonai szervezet mezei futóverseny csapatának." vagy "Akik a

főnököket megelőzik biztos beutalót kapnak a határszolgálatra".

Az idei évre kitűzött 2024 métert végül mindenki sikeresen teljesítette és a

katasztrófavédelem munkatársai között volt olyan, aki ezt a távot bevetési ruhában,

lélegeztető álarccal- futotta végig. A jövő évi megrendezést és az ezzel járó vándorserleget a

Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet vehette át.

Az iskolák közül a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola Gimnázium és

Alapfokú Művészeti Iskola 22, a Veszprémi Szakképzési Centrum Öveges József Technikum

és Kollégium 31 kadétja vett részt a rendezvényen.

A rendezvényen a legidősebb résztvevő Dr. Csutorás Gábor nyá. alezredes a MATASZ

Veszprém Megyei Egyesületének tagja volt, aki 67 évesen teljesítette a több mint két

kilométert. 

Demeter Ferenc írása