Emlékezzünk Bajtársainkra!

Emlékezzünk bajtársainkra...

A Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprém Megyei Egyesülete az elmúlt év kora őszétől készült a XXI. Doni Hősök Emléktúrára. Minden évben, a tartalékos szervezetek, így egyesületünk is emléktúrával, gyalogmenettel emlékezett a II. világháború magyar szempontból legszomorúbb tragédiájára, a doni áttörésre. Az idén huszonegy éve, hogy részt veszünk a tartalékos katonák szervezésében és vezetésével a Doni Hősök Emléktúrán, az ország egész területén. Az első emlékmenet Veszprém megyéből indult, akkor még csak néhány fő hagyományőrző katona és civil szervezésében. Az utóbbi években már többnemzetiségű menetszázadokkal és egyre több helyszínről és helyszínt érintve, 50-200 km-t menetelünk. Az érintett településeken megemlékezéseket tartunk a 2. magyar hadsereg hős katonái tiszteletére, megkoszorúzzuk az emlékműveiket, emléktábláikat.

A jelenlegi járványügyi helyzetben, ezt az emléktúrát most módosítva, külföldi bajtársaink nélkül, különleges körülmények között hajtjuk végre, annak korlátozó rendszabályait szem előtt tartva. Aktív és tartalékos katonák, civilek, diákok készültek mintegy ötvenen, két napos ötven kilométeres gyalog menetre. Terveztünk tíz helyszínen koszorúzást, mécses gyújtást a kijelölt településeken hét emlékmű, emléktábla előtti kegyeleti emlékműsort. Ebből mára maradt, a rendszabályok betartása miatt, nyolc kipróbált harcosunk, egymás után két perces idő különbséggel történő, magányos menete. Megérkezve a helyszínekre maszkban, marad számukra, a katonai ceremónia nélküli koszorúzás, a néma főhajtás, tisztelgés és mécses gyújtása.

Ötvennégy éves katonai múlttal mondhatom, hogy magányosan gyalogolva, lelkileg nagyon nehéz ilyenkor az emlékezés terhe. Nehéz, mert nem tudod magadból hangosan kimondani és megidézni másoknak az ő hősiességüket, szenvedéseiket, megpróbáltatásaikat. Nyomasztja lelkedet és fizikai fájdalmat okoz annak a tudata is, amikor a háború embertelen véres valóságára gondolsz. Van ezekkel a megemlékezésekkel bőven feladatunk, még akkor is, ha képtelen vagy akár csak jelképesen is előhívni őket, az emlékezés homályából.

Hajtsunk fejet e hadsereg néhai tagjai előtt, elismerve hősiességüket és áldozatuk nagyságát, ugyanakkor bízzunk abban, hogy magyar katonának soha többé, nem kell ilyen körülmények között teljesítenie kötelességét. Kevés olyan tragédiája van a magyar történelemnek, amely ekkora létszámú halott, eltűnt és megsérült katonát eredményezett volna, mint az 1943. január 12-én kezdődő doni áttörés. Napok alatt megsemmisült a 2. magyar hadsereg jelentős része, ebben a 78 évvel ezelőtti tragédiában. Több mint 100 ezer magyar katona halt meg, több ezren kerültek hadifogságba, vagy örökre eltűntként kerültek a veszteséglistákra.

Emlékezők, ti velem együtt nagyon jól tudjátok széles e hazában, hogy alig több mint 30 év távlatában, a rendszerváltás idején kezdtünk emlékezni rájuk. Elhunyt szeretteinknek, az áldozatoknak a cinkos hallgatás és némaság volt a neve, az ezt megelőző négy és fél évtizedben. A hősök emlékét évtizedeken keresztül többnyire azok gyalázták meg, akik nem tudtak különbséget tenni bűnösök, hősök és áldozatok között. Szégyellték a hadifogolytáborokat túlélt és hazatért honvédeket, a magyar nép egyszerű fiait, saját fajtájukat. Megvetéssel viszonyultak a munkaszolgálatosokhoz, akik állománytábla szerint ugyancsak a hadsereg részét képezték.

Hálát adok a sorsnak, hogy elmúlt aktív katonai szolgálatom során találkozhattam néhányukkal és hallgathattam a sors kegyelméből, nagyon sokszor megrázó történeteiket, börtönélményeiket. Hallgatnom kellett, hogy a háború utáni politikai, katonai elit egy aljas része, becsületükbe, önérzetükbe belegázolva hogyan tette földönfutóvá őket. Nem felejtem, hogy mennyi segédmunkással, raktárossal találkoztam, akik a büntetésüket letöltve, csak ilyen "magas" civil beosztásokba juthattak. Találkozhattam e szörnyűséges háború német, orosz, amerikai, angol, cseh és szlovák, francia osztrák, román, magyar pilótáival, műszaki és kiszolgáló túlélőivel, tábornokokkal, főtisztekkel, altisztekkel és fogadhattam őket szeretett repülőteremen, az egykori kibékíthetetlen ellenségeket.

Évtizedeknek kellett eltelniük, hogy a világháborúk katonái megkapják a hősöknek kijáró tiszteletet, az áldozatok az őket megillető kegyeletet. Elhunyt bajtársainkra úgy emlékezzünk, mint hősökre, hazafiakra, akik az utolsó leheletükig teljesítették kötelességüket. Sokan nem tudják, hogy mi katonák, parancsra, katonai eskünkhöz híven teljesítjük feladatainkat, a velünk szemben támasztott kötelezettségeket. A háborúban történtekre gondolva, emlékezzünk a civil lakosságra és azokra a katonákra, akik a legdrágábbat az életüket adták a háború poklában. Tisztelettel és hálával gondoljunk honfitársainkra, akik temetve, vagy temetetlenül a Donnál lelték halálukat, az orosz hómezőkön, vagy hadifogolytáborokban.

Az I. világháború után szinte minden településen emlékművek tudatták az arra járókkal, az elesett hősök neveit. Így van ez szinte mindenütt, ahol azután történelmi léptékben nem sokkal később, egy következő háború történései okán, ismét csak nevek kerültek fel. Hiszem és tudom, hogy az országban és annak határain kívül meglévő emlékművek és emlékoszlopok tovább hirdetik, a világháborúkban elesett hős magyar katonák, bajtársaink, polgártársaink dicső emlékét. Kérek szépen mindenkit, akik nap, mint nap ezen emlékművek előtt sietősen elhaladtok, lassítsátok lépteiteket és közben gondoljatok az elesett hősökre, a háború áldozataira.

Kedves Emlékezők! Ti pedig keressétek és őrizzétek nagyapáitok, déd-, és ükapáitok áldozatos, hős emlékét, féltve őrizzétek azokat és a rájuk történő emlékezés közben, legyetek nagyon büszkék rájuk! A jelenlegi járványügyi helyzetben is, betartva a rendszabályokat, menjetek el településeteken ezekhez az emlékművekhez, emléktáblákhoz. Helyezzetek el egy szál virágot, vagy fenyőgallyat, gyújtsatok az emlékükre mécsest, gyertyát, akár odahaza is.

Emlékezzünk a mai napon a II. világháborúban életüket áldozó katonákra, civil polgárokra! Drága bajtársaim emlékezünk rátok!

Veszprém, 2021.01.11.

Simon-Jójárt Sándor János nyugállományú repülő ezredes, elnök

MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete