20 éves a MATASZ.

2021.10.08

Magyar Tartalékosok Szövetsége 2021.10.04-én hétfőn, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Dísztermében tartotta országos küldöttgyűlését, a délelőtti órákban. Ez a küldöttgyűlés a járvány miatt került most megrendezésre.A délután folyamán ünnepeltük a MATASZ 20 éves születésnapját. Mindkét rendezvény levezető elnöke voltam, amely feladatnak örömmel tettem eleget. A délutáni születésnapi ünnepség megnyitó köszöntőjét dr. Deák János nyugállományú vezérezredes a Magyar Tartalékosok Szövetsége első, alapító elnöke mondta, a szépszámú meghívott vendég, a MATASZ országos, megyei vezetői, küldöttei, hivatásos és tartalékos katonák előtt. Beszédében jó szívvel emlékezett az alapítás körülményeire és az alapítókra, akik közül már sokan nem lehetnek közöttünk. Név szerint is megemlítette egy kiváló katona, nagyszerű ember Kovács "Csatti" László nyugállományú ezredes - alapító, a MATASZ Veszprémi Szervezete első elnökének nevét. Az ünnepségen velünk volt Debreczenyi János tartalékos főhadnagy úr a MATASZ Veszprém Megyei Egyesületének tagja - az országos és a megyei szervezet alapítója.A MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete tagsága közül, az ünnepi alkalomból kitüntetésben részesült - Arany Emlékkereszt - Debreczenyi János tartalékos főhadnagy Arany Emlékkereszt - Simon-Jójárt Sándor nyugállományú ezredes Bronz Emlékkereszt - Dr. Csutorás Gábor nyugállományú alezredes.
A kitüntetéseket Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a MATASZ elnöke adta át.